Rosa Parks blog

postrock/experimental/indie band from győr-hungary

Nagy nehezen sikerült elindulni Grazból, egy laza két órás út után megérkeztünk Szlovéniába. Mivel csak 8-ra kellett volna megérkeznünk, volt időnk megnézni a várost is, elég kevés ember volt az utcákon, de néhány magyarral így is találkoztunk, akik aztán később óriási meglepetésre a koncertre is eljöttek. Ezúton is köszönjük nekik, nagyon jó érzés volt!:) A klub egyébként a Metalkova nevű területen fekszik, mindenféle alternatív fiatal legfőbb szórakozóhelyén.

 

Egy Jasna nevű lány a főnök, ő szervezte a bulinkat, nagyon kedves és aranyos volt egész este. A terület lenyűgöző, kívül király absztrakt szobrok, vasszerkezetek, belül pedig egy méretes színpad tökéletes hang- és fénytechnikával. Egy horvát zenekar lépett fel velünk, Emphasis a nevük és igazán fasza post-metált játszanak, ráadásul a hangosító srác igazán profi volt, minden remekül szólt. Még előttük alaposan bevacsoráztunk, aztán éjfél felé elkezdtük a szettet, eljátszottunk mindent, amit tudtunk. Mi élveztük, a színpadon is jól szólt, ráadásul az emberek is lelkesek voltak végig.

 

Mivel a szállásunk a koncertterem felett volt, nem kellett pakolgatni sem a buli után (nem ez a legrosszabb része az összes koncertnek?), nyugodtan hagyhattunk mindent a színpadon. Miután végeztünk, kinn még javában ment az élet, sokan összeverődtek és bandáztak, mi is ezt tettük, aztán kicsit néztük az akusztikus gitáron játszó srácokat, akik köré mindenféle arcok gyűltek és alternatív/pop számokat énekelgettek velük. Hajnali négy felé azért inkább aludni mentünk, mert 10-kor ébresztő volt és reggeli (amit szintén Jasna hozott nekünk), majd bepakolás és búcsúzás a szlovén fővárostól. Óriási élmény volt itt játszani, reméljük, nemsokára újra eljutunk a Gromkába. A városból kifelé még feltankoltunk egy boltban, és a 3 órás út ilyen hangulatban telt:


 

 

 

 

 

 

Egyébként innen is hatalmas köszönet Milánnak, nem csak a piáért, hanem a 3 napos állandó szakértelemért és fizikai melóért (haha)!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rosaparks.blog.hu/api/trackback/id/tr483237837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása