Rosa Parks blog

postrock/experimental/indie band from győr-hungary

Közel két hónap szünet után játszottunk újra tegnap Pesten, a Szabad az Á-ban. Köszönet Botondnak, és mindenkinek, aki megnézett minket. Rohadt meleg volt lenn, viszont cserébe talán most jól is szólt minden, és nem látszódott annyira, hogy régen volt az utolsó koncert. Elég király bandákat láthattunk, az Isaïah különösen tetszett, rengeteg energia és zseniális dallamok. Dan-nak pedig hála ezért a tegnapi felvételért:
 

 
 

.... a folytatás:

szeptember 1. óbudai próbatermek
szeptember 16. Ausztria, Graz
szeptember 17. Szlovénia, Ljubljana (Klub Gromka)
szeptember 18. Ausztria, Oberwart
szeptember 23. Győr, turnétámogató
szeptember 27. Budapest

 

 

 

Szólj hozzá!

Az "óriási megtiszteltetés" elég közhelyesen hangzik, viszont pillanatnyilag nincs jobb kifejezés arra, ami  bennünket ért azzal, hogy Goranék egy közös kislemezen (egyelőre csak CD) jelennének meg velünk. A májusi magyar miniturné előtt már szó volt róla, hogy megcsináljuk, mostanra viszont minden akadály elhárult, így heteken belül kézzelfogható lesz a split.
 

Az utóbbi hónapokban a sok koncert mellett egyetlen új számot tudtunk félig-meddig stúdiókészre gyúrni, ezt vettük fel múlt hétvégén, ezt szánjuk a kislemezre. Ana Never részéről pedig egy igazi különlegesség várható, egy olyan szám, ami (bár nem a legkiválóbb stúdióminőségben került rögzítésre) közel 6 éves, viszont egyik eddigi kiadványon sem szerepelt, sőt, koncerteken sem játszották nagyon régóta. Persze mi egyáltalán nem bánjuk, sőt, sokkal nagyobb értékkel bír számunkra ez az egész közös anyag! Megpróbáljuk a szűkös keretből kihozni a legtöbbet, teljesen DIY módon készülnek majd a lemezek, borítóval, nylontasakkal.

 

A "Black Is The Color..." albumból  már csak 25 db van nálunk (100 db készült), talán ez is elfogy nemsokára és eltankolhatjuk az árát.

Most egy hónap szünet, próbák, számírás, hogy ősszel mindenre jusson elég idő, sűrű lesz, talán az eddigi legsűrűbb:

 

2011.08.14. Budapest @ Szabad az Á + Isaiah, Geraniüm
2011.09.01. Budapest @ Óbudai próbatermek + In-Sane
2011.09.16. Rotenturm (A) @ GH Farkas
2011.09.17. Ljubljana (SLO) @ Club Gromka
2011.09.18. Graz (A) @ Sub
2011.09.27. Budapest @ Szabad az Á + Town Portal, Trust
2011.10.07. tba (SRB)
2011.10.08. tba (SRB)
2011.10.09. tba (SRB)
2011.10.10. Backa Topola (SRB) @ Panta Rhei + Khuda
2011.10.11. Subutica (SRB) @ tba + Khuda
2011.10.12. Szeged @ tba + Khuda

ROMANIA TOUR
2011.10.19. Sibiu (RO) - TBA ,
2011.10.20. Craiova (RO) - Wave'84 ,
2011.10.21. Bucharest (RO) - TBA w/Downfall of gaia , mediocracy
2011.10.22. Cluj-Napoca (RO) - Days of No Light Festival #2
2011.10.23. Timisoara (RO) - TBA w/Downfall of Gaia

Címkék: hírek never split ana

1 komment

A legutolsó koncert óta ezt a hétvégét vártuk a legjobban, karácsonyi hangulat júniusban..

Vasárnap végre vendégül láthattuk a KHUDA-t Győrben, aki ott volt és megnézte őket, személyesen meggyőződhetett arról, mennyire durva és kemény ez a zene. A színpadon kívül azonban Tom és Steve végtelenül kedves, aranyos srác, akik minden csínyben benne vannak. Nem voltunk túl sokan, pont elegen ahhoz, hogy egy vasárnap esti Rómer-ház jobb szórakozást nyújtson, mint a facebook vagy a napló. A Watchmybag külön fasza zárása volt a bulinak.

Másnap Pesten a Blogban játszottunk, itt még nem jártunk korábban. Király klub! És jól is szólt minden, legalábbis az Ills és Khuda alatt biztosan. Bálványvér Milán ismét kitett magáért, örültünk, hogy megoszthattuk a színpadot az angolokkal a fővárosban is, remélhetőleg októberben újrázhatunk.

A keddi szünnap után szerda este a pozsonyi Obludában (szerintem az egyik legfaszább hely a környéken) játszhattunk a RAEIN előtt, később erre a bulira becsatlakoztak Tomék is, így 4 nap alatt 3szor láttuk a Khudát, ami mindig jó. 9 körül kezdtünk, sokan voltak. 11 felé jött a RAEIN, akik nagyon fáradtnak tűntek, rövid szettet játszottak, viszont nagyon közvetlenek és kedvesek voltak. 2 felé haza, hogy valamennyit aludhassunk is a hétvégi stúdió előtt. Felveszünk egy számot, ami remélhetőleg az Ana Never-rel közös splitre megy majd. Most viszonylag hosszabb nyári szünet lesz, legközelebb augusztusban játszunk.

 

Az ősz kemény lesz, szeptember elején 3 állomásos osztrák/szlovén kirándulás, októberben pedig újra Szerbia! És hogy teljes legyen az a hónap, összejött a román turné is, gyakorlatilag még fel sem fogtuk, csak olvasgatjuk ezeket és mosolygunk:

 

2011.08.14. Budapest @ Szabad az Á + Isaiah, Geraniüm
2011.09.01. Budapest @ Óbudai próbatermek + In-Sane
2011.09.16. Rotenturm (A) @ GH Farkas
2011.09.17. Ljubljana (SLO) @ Club Gromka
2011.09.18. Graz (A) @ Sub
2011.09.27. Budapest @ Szabad az Á + Town Portal, Trust
2011.10.07. tba (SRB)
2011.10.08. tba (SRB)
2011.10.09. tba (SRB)
2011.10.10. Backa Topola (SRB) @ Panta Rhei + Khuda
2011.10.11. Subutica (SRB) @ tba + Khuda
2011.10.12. Szeged @ tba + Khuda
2011.10.19. Sibiu (RO) @ TBA ,
2011.10.20. Craiova (RO) @ Wave'84 ,
2011.10.21. Bucharest (RO) @ TBA w/Downfall of Gaia , mediocracy
2011.10.22. Cluj-Napoca (RO) @ Days of No Light Festival #2 w/ The Ascent of Everest, Blueneck , Downfall of Gaia , Fluturi pe Asfalt & more...
2011.10.23. Timisoara (RO) @ TBA w/Downfall of Gaia

Szólj hozzá!

Thank you, Lukas!

 

Szólj hozzá!

Két évvel ezelőtt már volt szerencsénk játszani ezzel a remek olasz bandával, akik akkor megmondták, ha legközelebb jönnek, mindenképpen velük kell tartanunk.. Most, ha nem is 14 napig, de 3 koncert (június 2-3-4) erejéig megtettük. SPOILER: Kiderült, hogy az olaszok sem beszélnek már latinul, viszont BB Renato valami megmagyarázhatatlan ismertségnek és respektnek örvend odaát..

Csütörtök:
Dávid és a CEP megszervezte a pesti állomást, így újra a Szabad az Á-ban játszhattunk, jó volt, főleg, hogy láthattuk a Libido Wins-t is! Az olaszok és élvezték, mondjuk megértem, 2009-ben 3 órát bolyongtak a fővárosban, miután a GPS-ük megadta magát a belvárosban, onnan pedig a PogoLoco..nos, nem volt egyszerű.

Péntek:
Ezt a bulit mi szerveztük, ezért csak remélni mertük, hogy nem lesz semmivel sem gond.. Milánnak hála a hangcucc tökéletes volt, kihozta belőle a legtöbbet. PFA után Suicide Pride is volt, aminek nagyon örültem, feszes volt, energikus és kemény.. Rómerben mindig jó, sok barátunk eljött, nekik ezúton is köszönjük..Szerencsére épp elegen megvárták a Valerian Swinget is. Buli után pakolás, alvás, reggel korán indulás.

Szombat:
Eredetileg 5 közös állomást terveztünk a turnén, ám végül a június 1-et visszamondtuk a vizsgaidőszak miatt, június 5-re pedig csak egy lastminute-bulit tudtak leszervezni Katowice körül, ami a cseh állomástól kb 700km, így oda már nem tartottunk velük. Éppen ezért volt rendhagyó, hogy mindössze egy koncertért keresztülszeltük Szlovákiát ás Csehországot, hogy végül 6km-re a cseh-német határtól egy iszonyú jó klubban játszhassunk 36 percet.. Cheb egy kisváros, kb 40.000 ember, viszont irigylésre méltó az az érdeklődés, amit felénk is mutattak. A szervező srác minden tőle telhetőt megtett, sokan el is jöttek, így 10 körül kezdtünk, nagyon élveztük az egészet. Utánunk VS, majd egy közeli hotelben (!!!) kaptunk 4 db kétágyas szobát, ahol aludhattunk néhány órát (az elmúlt három napban a legtöbbet). Azt hiszem, a srác itt dolgozik, és jóban lehet a főnökével..
10kor indultunk és kb 7 órás út után értünk haza, jöhet a feldolgozás... Sajnáljuk, hogy Lengyelország kimaradt, de talán legközelebb..


június második legjobb része pedig:

2011.06.26. Győr, Rómer + Khuda
2011.06.27. Bp, Tündérgyár + Khuda + Ills
2011.06.29. Pozsony, Obluda + RAEIN (!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!)

Szólj hozzá!

Nem volt semmi..Jó lenne nagyon sokat írni minden egyes pillanatáról, újra-újraélni az élményeket, de ezek úgysem adják vissza azt, amivel valójában gazdagabbak lettünk.

Két éve találkoztunk először az Ana Never-rel, és ha valaki akkor azt mondja, nemsokára megosztják velünk a magyar miniturnéjukat, nem hittem volna el. Azóta sokszor jártunk Goranéknál, de egyszer sem sikerült megismételni az első közös koncertet, egészen múlt hétig. Győr, Budapest, Szeged, 3 nap, csak röviden:

Május 6. Győr, Rómer: sajnos nem voltunk ott annyian, mint amennyit ez a remek zenekar megérdemelt volna, de ez senkit sem zavart. Mi kezdtünk, debütált az új szám, élveztük. Aztán Ana Never elvarázsolt mindenkit, így kell ezt...

Május 7. Budapest: Bálványvér szervezés, talán az utóbbi hetek legjobb bulija Milánnak is, na persze nem a hatalmas tömeg miatt, haha... Silence kezdett és nagyon jó volt. Aztán mi, végül Goranék. 5*

 

Május 8. Szeged: nagyon sok régi ismerős és barát eljött, hihetetlenül jó érzés volt. Zsoltinak innen is köszönjük, hogy lehetővé tette a varázslatos turnézárást, még ha nem is voltak akkora távolságok, nem is volt 4 hónapig tartó, nekünk ez a 3 nap mindig emlékezetes marad.

 

 

Május 10. Budapest

Hétfőn tartottunk egy regenerálódó napot munkával és tanulással, aztán tegnap Pesten újra találkozhattunk a Marionette ID-val, Dáviddal és még sok-sok fővárosi cimborával. Köszönjük, hogy játszhattunk! Dan még videózott is:

Mindenkinek nagyon köszönjük, aki ott volt akármelyik koncerten, támogatott minket azzal, hogy eljött, megnézett minket! Nagyon hálásak vagyunk minden segítségért és reméljük, minél előbb újra találkozunk Gorannal, Srdjannal, Davorral és Dejannal!

 

2 komment

PÉNTEKEN indul az ANA NEVER - ROSA PARKS hétvége!

2011.05.06. Győr @ Rómer-ház + Ana Never
2011.05.07. Budapest @ tba + Ana Never
2011.05.08. Szeged @ tba + Ana Never
2011.05.10. Budapest @ Szabad az Á + Samuel Jackson 5 + mID
2011.06.02. Budapest @ Szabad az Á + ValerianSwing
2011.06.03. Győr @ Rómer-ház + ValerianSwing
2011.06.04. Cheb (CZ) @ JazzRockCafé + ValerianSwing
2011.06.05. Wroclaw (PL) @ tba + ValerianSwing

2011.06.26. Győr @ Rómer-ház + Khuda
2011.06.27. Budapest @ Tündérgyár + Khuda
2011.08.14. Budapest @ Szabad az Á + Isaiah, Geraniüm
 

Aztán arra gondoltunk, megpróbálunk egy hetet eltölteni néhány közelebbi olasz,szlovén, osztrák várost meglátogatva. Szeretnénk lehetőleg egész hétre lekötni bulikat, ezért az alábbi, eddig üres dátumoknál bármilyen segítséget szívesen fogadunk:

 

 

SEPTEMBER TOUR:

2011.09.12. !!!NEED HELP!!! (AUT/ITA/SLO)
2011.09.13. !!!NEED HELP!!! (AUT/ITA/SLO)
2011.09.14. !!!NEED HELP!!! (AUT/ITA/SLO)
2011.09.15. !!!NEED HELP!!! (AUT/ITA/SLO)
2011.09.16. !!!NEED HELP!!! (AUT/ITA/SLO)
2011.09.17. Rotenturm (A) @ GH Farkas
2011.09.18. Graz (A) @ Sub

Októberre Erdély és Románia van tervben, bízunk benne nagyon, hogy összejön...

Szólj hozzá!

 

Már csak két hét és jönnek!!!! ANA NEVER Magyarországon, ráadásul mindhárom koncerten (Győrben, Budapesten, Szegeden) vendégeskedünk. Az első állomás Győr lesz, házigazdák leszünk, megpróbálunk kitenni magunkért minden szempontból.. Rengeteg segítséget és támogatást kaptunk már Goranéktól az utolsó két évben, van mit beleadni! Így néz ki a hétvége:

 

2011. május 6. Győr, RÓMER: ANA NEVER + ROSA PARKS + FROZEN MOMENT

2011. május 7. Budapest, TRAFIK KLUB: ANA NEVER + ROSA PARKS + SILENCE

2011. május 8. Szeged, GARABONCZIÁS: ANA NEVER + ROSA PARKS

2011. május 10. Budapest, SZABAD AZ Á: SAMUEL JACKSON FIVE + ROSA PARKS + MARIONETTE ID

 

Június elején pedig VALERIAN SWING-turné részlet, 4-5 koncerten játszhatunk velük, a jelek szerint eljutunk Csehországba és Lengyelországba is, hosszabban sajnos nem megy a vizsgaidőszak kellős közepén. Ami eddig hivatalos a dologból:

.....

2011. június 2. BUDAPEST, SZABAD AZ Á: VALERIAN SWING, ROSA PARKS, LIBIDO WINS

2011. június 3. Győr, RÓMER: VALERIAN SWING, ROSA PARKS, SUICIDE PRIDE, WATCHMYBAG, PFA

.....

.....

Július elején stúdió, ahol terveink szerint egy számot veszünk csak fel, ami hosszú hónapok alatt lett kész, de legalább olyan lett, amilyet szerettünk volna. Ismét Bánd, ismét Attila, tényleg csak rajtunk múlik a végeredmény..  Időközben után kellett rendelnünk a pólókból is, barna és szürke készült, valamint görliben piros.

 

Szólj hozzá!

Markt Neuhodis: Michi barátunk születésnapi bulija volt, rajtunk kívül 2 zenekar és 2 akkusztikus project lépett fel egy faluszéli házban, kb 40-50 ember, egy szobányi sörrel és egyéb aldis italokkal, kétféle vacsora, muffin, torta, tényleg minden..jó volt, megérte miatta hajnalban hazavezetni, haha.

Február 24. Tündérgyár: A görög Brotherhood of Sleep 5 napos turnéjának második napján játszhattunk mi is, nagyon aranyosak és kedvesek voltak, lett pár király fotó rólunk, és nagyjából elfogytak a madaras pólóink. Milánnak innen is köszi a bulit!

Március 3. Pozsony: Másodszor játszunk az Obludában, ami a környék egyik legnépszerűbb antifa helye, szóval remek hangulatú klub, normális arcokkal. Sajnos a hangosítás eléggé megtréfált bennünket, ennek ellenére megismerhettük a Dawn To Come legénységét, akik iszonyat jó zenét csinálnak, pedig csak ketten vannak. Sok kedves és lelkes látogató volt egyébként, jól is éreztük magunkat, köszönet Filipéknek a buliért, másnap folytattuk.

Március 4. Győr: VÉGRE! Nagyon vártuk már ezt a bulit, régen játszottunk "itthon", ráadásul sok kedves ismerős és barát maradt egészen éjfélig a Rómer pincéjében, hogy megnézzen minket (vagy az erasmusos cserediáklányokat).  Van egy különleges hangulata ennek a klubnak, és azt hiszem, ez a mi zenénket is eléggé felhúzza. Most is ez volt szerintem, mert tényleg minden jól sikerült. Régen húztuk ki a kábeleket ennyire elégedetten és megkönnyebbülve a gitárokból.

Folytatás Ajkán nemsokára!

Szólj hozzá!

A papírtok jól ég, a cd egyik fele meg aranyosan csillog egy visszapillantóra akasztva.

Címkék: a néz ki így cucc

Szólj hozzá!

http://passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=22190

Köszönjük Csipkének!

Hétvégén már szinte biztosan kézzelfogható lesz az album, elkészül ugyanis a 100 db-ra limitált korong. Addig is pár infó:

február 5. Markt Neuhodis

február 24. Budapest, Tündérgyár (+ the hills, brotherhood of sleep)

március 3. Pozsony, Obluda (+ the ills, dawn to come)

március 4. Győr, Rómer-ház (+ the ills, dawn to come)

március 19. Ajka, Rakéta presszó (+ do you think i care, wolf shaped clouds, rakéta presszó)

és nemsokára ANA NEVER!!!!! A tervek szerint egy 3állomásos Rosa Parks/Ana Never miniturné lesz, május 6-7-8. (győr, bp, szeged). Velük egyébként előkészületben egy split CD, remélhetőleg májusra az is elkészül.

május 10. Budapest, Szabad az Á (samuel jackson five, marionette id)

 

 

Szólj hozzá!

Végre elkészült!

http://www.mediafire.com/?tzjw3jdzemkzxq1
http://www.mediafire.com/?tzjw3jdzemkzxq1
http://www.mediafire.com/?tzjw3jdzemkzxq1

 

 

 

1 komment

Néhány szó az ősz legjobb hétvégéjéről, már ami minket illet:

Szegeden kezdtünk, szerda este, a Khuda előtt. Remek buli volt, viszonylag sokan eljöttek, a hajnalig tartó after nagyon kemény volt. Érdekes volt látni, hogy a klub melletti ideiglenes JATE klubba való bejutásra tömött sorok vártak, el is álltunk a kocsival, haha..

 

Másnap vissza Pestre, este Tündérgyár. Második bulinak szintén király, csak túl korai kezdés, de ez nem Milán hibája, sajnos időben be kellett fejezni a zajt, ezért nem volt alternatíva.

Szeretünk olyan bandákkal játszani, akiknek az attitűdje, mentalitása hasonlít a miénkre, mert azonnal megvan az a bizonyos közös hang, nincs szarrágás vagy sztárallűr (ez utóbbit amúgy is pofánröhögjük, elvégre az ilyen földalatti helyeken nem viselkedhetsz Axl Rose-ként, ha az akarsz lenni, ruccanj át a Wembleybe).  Ezért is volt öröm a angol arisztokratákkal lejátszani ezt a két bulit, ők a maguk füstölős-szeánszos módján sugározzák a punk „leszaromságát” (láttuk a turnébuszt, ahogyan pakolták azokat a dobokat, haha…), és a könnyed eleganciát, ami azért bőven megkülönbözteti őket akármelyik magyar sztárzenekartól. Igazából azt is leírhatnánk, amiért majdnem csúfosan botrányos véget ért az este, de talán majd legközelebb, nyugodtabban formába öntöm…Viszont innen is köszönet Milánnak, akinek végre úgy sikerült a buli, ahogyan csak remélhette.

 

Pénteken délben indulás Szerbiába, útközben szegedi Tesco, aztán határ, majd fél6ra érkezés Szabadkára. Májusban jártunk itt utoljára, ugyanaz a helyszín, Bas-ház, a város központjában.

Kedves svéd zenekar fogad, pofátlanul fiatalok és máris EU-turné, hát nem mondom.. Mindenféle zokszó nélkül kölcsönadták azokat a dolgokat, amiket már végképp nem tudtunk betuszkolni a suzukiba, ezért örök hála nekik! A soundcheck előtt bőséges vacsora (Kezdünk hozzászokni a jóhoz, Szegeden is remek chilisbabot kaptunk, itt pedig külön a tiszteletünkre marhapörkölt volt az étterem meglepetése, szegény húsevő svédeknek is ez jutott, nem igazán tudták hovatenni..persze volt vega verzió is), aztán 10 felé elkezdtek gyűlni az emberek, végül 11 körül kezdtük el a szettet, tömött terem, rengeteg ember, vágható füst, stb.. Hátborzongató élmény, egyúttal nagyon jó érzés volt ott lenni aznap este. Utánunk a svédek, akik a koncert után mentek is aludni, mert másnap 9 órás út várt rájuk Macedóniába (respekt). Az Ana Never gitárosánál aludtunk, Srdjan kitett magáért vendégszeretetből, reggel 7 felé azért már tudtunk aludni is (keveset).

 

A felkelés és a kötelező „reggeli” burek után rövid városnézés, aztán 4 után búcsút vettünk Szabadkától, Gorantól, Srdjantól, Dusantól és minden ottani cimborától. Hatalmas út várt ránk, egy órával később már meg is érkeztünk Kareszékhoz (SPARK) Magyarkanizsára. Rövid esti séta és Tisza-part után ismét remek vacsorát kaptunk, majd mentünk a helyhez (Lokomotív, stílszerűen egy hátborzongatóan üres vasútállomással szemben), megérkeztek a szegedi srácok is, akik aznap nyitották a bulit, mert a helyi banda énekese máshol járt még. Az Imperial Spies egy kurvajó zenekar, ez volt talán a harmadik vagy negyedik koncertjük együtt, 20-25 perces szett, és nagyon fasza volt. Majd a helyi banda, aztán mi. Elég punk lett a végére a buli, élveztük is a „turné”-zárást (Karesznak óriási hála a buliért). Röviden ennyi, sok fotó nem készült, azokat úgyis csak 30 év múlva érdemes nézegetni.

 

 

Közben megérkeztünk a stúdióból is, felvettünk 5 számot, keverés után majd eldől, milyen formában és hol lesz elérhető.

Címkék: budapest hétvége szeged ősz szerbia imperial spies khuda deathmetál

Szólj hozzá!

Ha már eddig minden buli után került fel pár sor egyfajta sajátos beszámoló formájában, ezúttal tényleg csak röviden az eddig elmaradt sorok:

1. szerdahely jó. nagyon szeretünk ott játszani, még ha ez az utolsó buli felejthetőre is sikerült. Kezdődött azzal az este, hogy egy lány nagyon megsértődött, amikor magyarul próbáltunk útbaigazítást kérni (éljen a mindennapi nacionalizmus). Aztán jóval 11 után eljátszottuk a félóránkat. Aztán 2kor haza. Mindenért ami közben történt, innen is köszönet Veroniéknak, mert nagyon a kedvünkben jártak ezen a szombat estén.

2. másnap Rómer: kísérlet a lehetetlenre. végül sikerült. Monozid játszott másodiknak, így mi zártunk, a németek után eléggé felpörögve, kölcsönbasszusgitárral (köszi Máté).

3. hétfő szünnap-kedd Zappa. felejthető rosa parks, de az i not dance és az ashes nagyon jó volt. Közönség: csak a mar ismert arcok, akiknek ezúton is köszönjük a türelmet és az időt.

Ez volt október, a vége már lazábban, most viszont kemény négy nap lesz:

nov 3. szeged
nov 4. budapest
nov 5. szabadka
nov 6. magyarkanizsa

Szólj hozzá!

Először is pest, szabad az á, gifts from enola+marionette id:

Nagyon rég nem láttam ennyi embert koncerten, bár szerencsére az igazán menő arcok csak utánunk érkeztek, így kaptunk levegőt a koncert alatt. Örültünk az ismerős arcoknak, meg hogy az este végére durván megtelt a terem. Eszméletelen meleg volt, füst, az amcsik meg élvezhették a nagy közönséget.

Másnap bécsi buli, a circle of light-tal: Egy már régóta dédelgetett álom vált valóra azzal, hogy a legendás b72 színpadán taposhattuk a pedálokat, pár győri barátunk és kb 30 bécsi koncertlátogató előtt. Minden számot negyed olyan gyorsan kellett volna játszanunk, annyira faszán szólt a cucc befelé-kifelé, de sajnos hamarabb letekertük még a szokásosnál is. Utánunk a házigazdák, aztán pakolás, autópálya, győr. ( egyébként szubjektív: a b72 hivatalosan is megelőzte a próbatermünket a "hol a legprofibb a kiszolgálás" kvízben)

ennyi a szeptember, most meg ezek lesznek:

október 9. dunaszerdahely // monozid + sick
október 10. győr, rómer // monozid + frozen moment
október 12. bp, szabad az á // i not dance + ashes of atlantis

november 3. szeged, garab // khuda
november 4. bp, tündérgyár // khuda + k.város
november 5. szabadka, kosztolányi színház, ambush festival // dorena
november 6. magyarkanizsa // imperial spies + suburban nightmare + headless
november 11. bp, szabad az á // white hills

november 12-13-14 stúdió.


 

 

 

Szólj hozzá!

 

VÉGRE elkészültek...két minta, összesen 60 db nyomás, több szín, 1500/db.

myspace, facebook-on írjon, aki szeretne támogatni minket egy ilyennel...

Címkék: végre pólók merch

2 komment

Augusztus 27-én eljutottunk első alkalommal Ausztriába, a Rohonc Rock-on léphettünk fel, nyitóbandaként, szakadó esőben, viszont remek színpaddal (ami azért a koncert kezdetén jobban hasonlított a titanicra..de erről nem a szervezők tehetnek) és technikával. Teljesen szokatlan és furcsa volt a backstage sörrel és rengeteg étellel pakolt hűtője, persze külön-külön..Nem vagyunk mi ehhez hozzászokva, nagyon jól esett! Külön köszönet jár Michiéknek, akik az özönvíz ellenére a színpad előtt álltak végig a koncertünk alatt, pedig kurva hideg volt amúgy is. Szóval respekt és hála ezért az egészért, kicsit belekóstolhattunk, milyen egy OSZTRÁK Fesztivál. Az utolsó fellépő után kocsiba vágtuk magunkat és indultunk haza.

Hétfőn pedig az utóbbi idők legjobb Rómeres buliját sikerült összehozniuk a kanadaiaknak. Már az elején furcsa volt, hogy mennyien jelentek meg a kiírt kezdésre, az esős hétfő ellenére is. Előtte még délután szerintem elég jó tésztát sikerült összedobnunk Matt-éknek, el is fogyott mind, úgyhogy a vacsora mindenképpen pozitívan sült el, remek előjel!

Frozen Moment kezdett, az új felállás sokkal jobban tetszik, Laci frankón beilleszkedett már pár próba alatt. Utánuk jöttünk mi, kb 35 percre nyúlt a menet egy húrszakadás miatt. Élveztük, nagyon jó volt a szinte teljesen megtelt teremben játszani, talán számunkra is az egyik legjobb győri buli volt. Ami viszont utána jött, arra még mi sem számítottunk. Felment ez az 5 srác, bedugtak 3 gitárt, egy basszust , összeraktak egy dobot, aztán a zenekar eddigi legjobb koncertjét adták. Felesleges is lenne többet írni erről, aki ott volt, láthatta, mire gondolok. Időtlen idők óta nem volt olyan Győrben, hogy egy ilyen stílusú bulin olyan srácok és lányok is felbukkanjanak, akiknek teljesen más a zenei érdeklődési köre. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eljött, támogatta a zenekarokat és a kanadiak további turnéját! (http://laquerellemusic.wordpress.com/2010/08/31/best-la-querelles-concert-gyor-in-hungary/)

Összességében nagyon király hétvége volt!

 

szeptember 22. Bp. Zappa: + Gifts From Enola + Marionette ID
szeptember 23. Bécs, B72: + Circle of Light

 


 

 

Címkék: rock beszámoló la augusztus rohonc querelle

Szólj hozzá!

augusztus 27. péntek Rechnitz (AT) / Rohonc Fest

augusztus 30. hétfő Győr, Rómer  
+ Frozen Moment, la Querelle (CAN):
 

 

Szólj hozzá!

Ez a város gyönyörű! Hihetetlen, milyen hangulat árad a rengeteg parkkal övezett épületekből, az esti fények pedig valami elkészetően gyönyörű ruhába öltöztették fel Szabadkát. A Bash-ház pincéjében (ami inkább egy nagy nappalira emlékeztet) játszhattunk Goran másik projektjével, a Wooden Ambulance-szel. Ez az ember zseni, és ha igaz a hír, mától az Ana Never-projekt is új életre kel. Gyönyörű koncert volt, lazán meg is telt a terem.

Ezután próbáltunk mindent kiadni magunkból, és bár kicsit fáradtabbak is voltunk, mint előző nap, nagyon jól sikerült a buli. Éjfél körül fejeztük be, fél2kor indultunk és 4:00-kor már Pesten voltunk. Köszönünk mindent mindenkinek az újabb felejthetetlen hétvégéért Szerbiában, remélem látjuk egymást hamarosan...

Aki eddig nem ismerte volna:
 

Szólj hozzá!

Az eddigi egyik legjobb koncert, ilyen kedves és segítőkész emberekkel nagyon ritkán találkozhat az ember! Innen is üdv Áronéknak! Szerencsések vagyunk, amiért a tegnapot velük tölthettük! Ma este Szabadka, nemsokára indulás.

A CK13 elképesztően jó hely, király hangzás!

Szólj hozzá!

Tegnap remek volt a Sunny Day in Glasgow a Dürerben!

Hétvégén meg ez lesz:

2010. május 8. szombat Újvidék / Novi Sad (SRB) - CK13
2010. május 9. vasárnap Szabadka / Subotica (SRB) - Bash-ház

Címkék: szerbia ambulance wooden hton

2 komment

2010.április 29. Pozsony @ Obluda
Terrible Eagle (USA)/electronic/progressive/
Rosa Parks


 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Most hétvégén:

04.17. Dunaszerdahely, Seven-Bar
04.19. Mosonmagyaróvár, Lénau-ház

Szólj hozzá!

frissítve minden eddigi fix + egy üres nap, ahová szeretnénk még egy bulit besűríteni:

2010.04.11. Bp - Zappa Caffe
2010.04.17. Dunaszerdahely - Seven Bar
2010.04.24. Győr - Rómer-ház
2010.05.04. Bp - Dürer-kert
2010.05.08. Szeged - Garaboncziás
2010.05.09. (NEED HELP Szerbia)
2010.06.11. Győr
 

 

Szólj hozzá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2010. március 04. Budapest @ Tűzraktér
+ Hammer of gods (lamantin special)

2010. március 12. Győr @ Rómer-ház
+ Circle Of Light (aut)

2010. április 11. Budapest @ Zappa Caffe
+ Kokomo (ger), Kasan (ger), tba

2010. április 23. Győr @ Rómer-ház
+ Moustache (svk), Gwerkova (svk), Frozen Moment

2010. április 24. Dunaszerdahely @ tba
+ Moustache (svk), Gwerkova (svk), Frozen Moment

2010. május 04. Budapest @ Dürer-kert
+  A Sunny Day In Glasgow (aus)
 

 

Címkék: új bulik koncertek

komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása