Rosa Parks blog

postrock/experimental/indie band from győr-hungary

4. nap, Topolya, Panta Rhei

Nagyjából az egész hétfőt Zrenjaninban, a tó partján töltöttük. Szerencsére nem kellett nagyon korán elindulni, bőven belefért még egy délutáni ebéd, persze ezt is Danielának köszönhetjük. Az út nem egész két óra volt, és elég sok kis falun át vezetett egészen Topolyáig. Egy otthon a magas árak és alacsony fizetések miatt siránkozó „átlag-magyarnak” mindenképpen tanulságos lenne, mennyire máshogyan élnek itt az emberek, néha sokkal rosszabb körülmények között, mint az ember gondolná. Ami még feltűnt, hogy rengeteg a kóbor kutya, egész kis kölyökkutyák is szaladgáltak az út szélén, ezzel egyben megpecsételve sorsukat is. Topolyára a megbeszélt időben érkeztünk, a helyet is megtaláltuk. Az első szerb koncertünket is ebben a városban játszottuk, két évvel ezelőtt, a Morrison nevű helyen, most Jebo a Panta Rhei-be szervezte a koncertet, ahol még fellépett a Khudán és rajtunk kívül a Testet Ölt is Temerinből. A klub nagyon vagány, eddig csak fotókon láttam, de élőben ezerszer jobb és félelmetesebb. Viszont kurva hideg volt benn, és nem is nagyon volt közönség, amitől melegebb lehetett volna. A koncert után a fenti szobát befűtöttük és ott aludtunk 5-en Khuda Steve-vel, mivel Khuda Tom annyira berúgott, hogy nem találta meg a feljárót. Szerencsére nem fagytunk meg, hála a fűtőtestnek. 11 felé kipakolás a klubból, ezek az angolok ezúttal sem szaroznak a cuccaikkal, nem igazán óvják az épségüket. A városban reggeliztünk, nyomtunk egy kávét, finn/görög/magyar káromkodásokat tanítottunk egymásnak, majd miután kiürült mellőlünk az egész kávézó, elindultunk Szabadkára.

 

5. nap, Szabadka, Bash-ház

Goran várt minket otthon, nála aludt később az egész csapat. A vacsora barbecue volt. És mennyei. A klubban korábban már 2-szer játszottunk, mindegyik alkalmat a legjobb koncertjeink között tartjuk emlékeinkben, de ezen a helyen nem is nagyon lehet rossz bulit csinálni. Egy nagy nappalit kell elképzelni természetesen ablakok nélkül, kanapékkal, bárpulttal, tökéletes hangzással. És sok-sok emberrel, ami a legutóbbi 2 állomás után óriási élmény volt. A koncerttel egyidőben játszott Szerbia Szlovéniával egy sorsdöntő EB-selejtezőt, ezért a korábban érkezők szinte csak lányok voltak, haha. 10 után aztán megtelt a terem, több mint 100 ember, félhomály, kezdés. Ez a koncert is bekerül nálunk a legjobbak közé, király hangulat volt végig, amit később csak fokozott a leeds-i duó. Külön öröm volt nekünk, hogy újra láthattuk az Ana Nevert, ha nem is játszani, de a tagok mind tiszteletüket tették a koncerten, ami Goran szerint is ritka pillanat, régóta nem találkoztak ők sem egymással. Rajtuk kívül is sok kedves emberrel találkoztunk és beszéltünk, ápolta a lelkünket, hogy ennyire barátságosan fogadtak bennünket. Goran pedig… hihetetlen! (Laci éjjel néhány elintéznivaló miatt Szabadkáról visszavonatozott Pestre, majd Szegeden csatlakozik hozzánk.)

Címkék: beszámoló újra szabadka topolya khuda

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rosaparks.blog.hu/api/trackback/id/tr203297325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása